Ahogy véget ér az újszövetségi órám, mely ezt a blog-ot követel, valószínű, hogy most már más témákról fogok beszélni, de még szeretnék bizonyságot tenni a Megváltómról. János evangéliuma ezekkel a találó szavakkal befejeződik: "De van sok egyéb is, a miket Jézus cselekedett vala, a melyek, ha egyenként megiratnának, azt vélem, hogy maga a világ sem foghatná be a könyveket, a melyeket írnának. Ámen." Krisztus megteremtette a világot, meg is mentette. Aktiv részt vesz a világ minden eseményében s jóre vezérli az embereket és a népeket a világszerte. Minden verébnek az elesését ismeri, és minden ima alkalmával közbenjár az Atyánál. Ő a Békeségnek Fejedelme, a Csodálatos, a Hatalmas Isten, az Örökkévaló Atya, az én Üdvözíőm, és a tied is. A Biblia és a Mormon könyve azért vannak, hogy (János szavaival élve): "Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az õ nevében." Ezek a források nem mindig teljesen érthetőek, pláne az elején, és hogyha az ember nem is éli, akkor főleg, de minden hívő szívesen megosztja a benne lévő bizonyságát, hogy megértsd. Nem írtam ezt a blog-ot senkinek, nem is tudom, hogy valaha is valaki olvasni fogja, de ha igen, remélem egy kicsit közelebb visz Istenhez.
-Rugó
Subscribe to:
Post Comments (Atom)

No comments:
Post a Comment