Bizonyságom

Ahogy véget ér az újszövetségi órám, mely ezt a blog-ot követel, valószínű, hogy most már más témákról fogok beszélni, de még szeretnék bizonyságot tenni a Megváltómról. János evangéliuma ezekkel a találó szavakkal befejeződik: "De van sok egyéb is, a miket Jézus cselekedett vala, a melyek, ha egyenként megiratnának, azt vélem, hogy maga a világ sem foghatná be a könyveket, a melyeket írnának. Ámen." Krisztus megteremtette a világot, meg is mentette. Aktiv részt vesz a világ minden eseményében s jóre vezérli az embereket és a népeket a világszerte. Minden verébnek az elesését ismeri, és minden ima alkalmával közbenjár az Atyánál. Ő a Békeségnek Fejedelme, a Csodálatos, a Hatalmas Isten, az Örökkévaló Atya, az én Üdvözíőm, és a tied is. A Biblia és a Mormon könyve azért vannak, hogy (János szavaival élve): "Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az õ nevében." Ezek a források nem mindig teljesen érthetőek, pláne az elején, és hogyha az ember nem is éli, akkor főleg, de minden hívő szívesen megosztja a benne lévő bizonyságát, hogy megértsd. Nem írtam ezt a blog-ot senkinek, nem is tudom, hogy valaha is valaki olvasni fogja, de ha igen, remélem egy kicsit közelebb visz Istenhez.

-Rugó

Legeltesd az én juhaimat!

Feltámadása után Krisztus sokszor megjelent a tanítványoknak. Az utolsó fejezet János evangéliumában számot ad egy ilyen látogatásról. A tanítványok, kik sikertelenül halásznak egész éjjel, hallják a Mester szavát, aki azt mondja, hogy a hajó másik oldalára vessük hálójukat, és teljesen megtelik hallal. Kivonni már nem is tudják a sok halat, és a parthoz húzzák. Ott Krisztus megint megvendégeli őket, az Utolsó Vacsorához hasonlóan. Itt háromszor megkérdezi Pétert, hogy szereti-e. Bizonyára Péter arra emlékszik, hogy megjövendölte, hogy háromszor megtagadta, és nagyon fáj neki. Ez része volt talán Péter bűnbánatának. De az nekem az érdekes, hogy mindig amikor Péter igennel válaszol, Krisztus hasonló parancsot adott neki: Legeltesd az án bárányaimat, őrizd meg az én juhaimat, és legeltesd az én juhaimat! Angolul mind a háromszor a "feed" (etetni) szót használták a fordítok, és kiváncsi vagyok, hogy melyik áll közelebb az eredetihez. A lecke viszont ugyanaz mindegyikben, az igazi isteni szeretet mindig jó cselekedetekben nyílvánul meg. Hiába mondogatjuk, hogy Istenhívők vagyunk, ha nem a szerint cselekszünk. Sokan vannak, akiken segíteni tudunk, hacsak nem engedjük el melletünk.

A szeretet

Néha az emberek szaporítani szeretnék a szót, néha pedig a lényegre szeretnének térni. Krisztus kortársai a alábbiak közé tartoznak. Alapvető indokokat keresték a törvényben, amely szerintem nagyon jó dolog. Jézusnak is feltették ezt a kérdést, hogy a parancsolatok közül, melyik a legfontosabb? Krisztus híres felelete Isten és minden ember szeretete volt (Márk 12, 30-31). Igazából, ezek az egyetelen parancsolatok, az összes többi ezek alá tartozik. A szeretjük a felebarátunkat, nem fogunk lopni, se csalni, se paráználkodni, se ölni. Ha az Istent szeretjük és csak örömet szeretnénk neki okozni, nem fojuk saját magunkat elrontani, imádkozni és tanulmányozni fogunk. Szerintem azért van a többi parancsolat, mert ez a kettő a legnehezebb, és arra vannal a többiek, hogy ezeket az igazán fontos tulajdonságokat feljesszünk magunkban.

Az igazi boldogság nem véletlen, sem jutalom, hanam természetes következménye annak, hogy kik vagyunk. Ha a szeretet van bennünk, akkor a bűnre való vágyunk lecsökken és végül eltűnik. Ha nem hallgatunk a szeretetnek és a Szentléleknek a halk sugalmazásaira, és mégis bűnt követünk el, akkor elzsibbadnak az érzékeink a lelki dolgokkal kapcsolatban. János evangéliumában Krisztus adja az új parancsolatot, hogy szeressük egymást úgy, mint ő, és így fogja felismerni a világ Krisztus tanítványait. Ezért csodálom, hogy mennyire veszekednek a keresztények egymás között, hogy egy gyülekezetben kibeszélik egymást. Ha valaki Krisztusénak tartja magát, akkor a szeretetet be kell kebelezni életébe. Látom, ahogy élek a parancsolatok szerint, amint Krisztus tanításait igyekszem követni, hogy növekszik bennem a szeretet, és minnél jobban szeretek, annál boldogabb vagyok minden lehetséges külső tényezőtől függetlenül.

Látás

János 9. fejezetében Krisztus egy vak embert gyógyit. János általában csak azért feljegyzi a csodákat, mert jelképes jelentőségük is van. A lelki vakság egy gyakori téma János evangéliumában. Ez az ember veleszületett vakságban szenvedt, egy állapot, melyet mindnyájan öröklünk. De hogyha beismerjük, hogy nem tudunk magunktól boldogságra lelni, hogy lelkileg vakok vagyunk, csak akkor tudunk meggyógyulni. A farizeusok azt hiszik, hogy látnak, és ezért vakon maradnak. Jézus mindig változást kért az emberiségtől, az alázatot, azt, hogy megkérdőjelezzük a meglévő hitünket, hogy magasabb útra térjünk. Mivel a sabbat napján gyógyitott (melyet a farizeusok elitéltek), nem látták, hogy a Messiás volt köztük. Ha elfogadjuk őt, akkor a Léleken keresztül mindent fogunk látni.

Nikodémus és a samáriai asszony

A kettősség ezekben a történetekben nagyon jelentős. Nikodémus egy gyakorló zsidó vezető, aki meg is kereste Jézust (igaz csak éjjel). A samáriai azzony pedig egy úgynevezett bűnöző, egy utált nemzetben, aki véletlenül találkozott az Úrral. Nikodémus, a farizéus, ironikusan világi dolgokba belelbonyolódott, és inkább emberi parancsolatokra és sötétségre helyezte szivét. Az asszony, akinek minden nap küzdenie kellett fenntartásáért, rögtön felismerte Istennek fiát. Efféle látsólagos ellentmondás gyakran fordul elő az evangéliumban. Az emberek valmennyire ismerik a végső céljuka, de nem értik meg, és közvetlenül akarnak odaérni, anélkül, hogy az útközben lévő lépéseket megtegyék. Célunk is fontos, de még fontosabb az, amit Isten most kér tőlünk. Ebben az esetben (és mindig, sztem) az alázat fontosabb a nagyságnál, az engedelmesség a hagyománynál. A pokolba vezető út jó szándékkal ki van kövezve, és gyakran az az ember, aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék. Életemnek e résében, azt teszem, amit Isten kér? Jobban érdekel az, hogy ki vagyok, mintsem az, akinek látszom?

John and the Holy Ghost

I'm on a computer today that doesn't let me write in Hungarian, so I thought I'd try some English. The Gospel of John has always been one of my favorites. It has a poetry all its own and teaches in vivid detail what the other evangelists barely mention. Particularly important to me are his teachings on the Holy Ghost. As a missionary, I relied heavily on the Gospel of John to explain the purpose of the Holy Ghost, and the way He works. He is the third member of the Godhead, the Comforter. He teaches and brings to remembrance, and above all he testifies of the Father and Son. Christ also states that the Holy Ghost will lead us to truth. I have seen many times the influence of the Holy Ghost in my life and in the lives of others. As people apply the promise to ask and receive, typically the Spirit is the messenger, who speaks through our minds and through our hearts to guide us in the right direction. Ourselves, we can never truly gain a testimony of the Father, we can never develop faith. Both of these are gifts of God that he delivers via the Spirit. I know that God answers prayers, and most often I believe with the quite assurance that comes from the manifestations of the Holy Ghost.

Keresztelő János

Keresztelő János nekem, a Krisztus után, a leginspirálóbb személy az Újszövetségben. Egyszerű, tiszta tanokat prédikált a pusztában hihetetlen ellenkezéssel szemben. Végre, Isten elhívott egy újabb prófétát. Apja ezt prófétálta Jánosnak, amikor kisgyermek volt: "És az üdvösség ismeretére megtanítsad az ő népét, a bűnöknek bocsánatjában." Ez az evangélim lényege, hogyha elfogadjuk Jézus Krisztus engesztelését a hit, a bűnbánat, a keresztelés (alámerítés eredetileg), és a Szentlélek ajándéka révén, akkor Isten elbocsátja bűneinket és örököstársai lehetünk Krisztusnak a mennyben. Zakariás tovább prófétált: "Hogy megjelenjék azoknak, a kik a sötétségben és a halálnak árnyékában ülnek; hogy igazgassa a mi lábainkat a békességnek útjára!" János ezt úgy tette, hogy nem kerülgette a nép bűneit, hanem merészen elítélte ezeket. Az embert viszont nem ítélt el, hanem a bűnbánat útját magyarázta nekik, a "megtéréshez méltó gyümölcsöket." Konkrét dolgokat mondott a katonáknak, a farizeusoknak és a vámszedőknek, hogy mit kéne másképp csinálni. Egész Judéát készítette elő az Úr jövetelére úgy, ahogy azt Ésaiás megjövendölte. Jogosan mondta Jézus: "Bizony mondom néktek: az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál..."